100, 2018
Synagogue, Tata

The 100 swings installation stands as an imprint of an important memory from our childhood : we were eight years old when the doctors diagnosed a cancer for our grandmother. As children, we thought hard about how we could help our grandma to overcome the disease. One day we were playing in the garden and we had an idea, this kind of childish mantra. We said : "if we can swing hundred times, our grandmother will recover". And we strongly believed that we could help her that way. Beyond the anecdote, the installation intends to underline the power of thought, our forceful belief in words and spells. The movement of the swings become visual projections of our own memory, and the pulsation of the view drive us into a self-forgotten state.

 

Around the swings, 100 drawings also appear on the walls. These are short texts, words, poems, personal thoughts yet transcribed in Braille writing. If the dots encoded defined images, here they allow free decipherment.

4.jpg

Kövesdi Mónika, művészettörténész írása a kiállításról:

 

 

100.

 

(Görözdi Rita és Lilla kiállítása a zsinagógában, 2018.10.19.)

 

A kiállítás címéből joggal következtethetünk arra, hogy itt matematikáról esik szó. És valóban mennyiségtani kísérlet eredményével szembesülhetünk: a térben darabra pontosan 100 objektum, a lehető legegyszerűbb geometriájú elem függeszkedik, míg a falakon darabra pontosan 100 kép kapott helyet. A 100 fontos szám: a „százszor megmondtam” kifejezés, vagy a „százszorszép” mesebeli elnevezés, a 100-nak a tízes számrendszerben betöltött, központi szerepe (erről árulkodik a „százalék” fogalma) mindent elárul, de a szó irodalmi vonatkozásában gondolhatunk a híres regény címére is, a Száz év magányra (ott szintén egy mágikus-mesebeli világ üzen).

 

A mennyiségtan után következik a geometria és a fizika. Hiszen itt ingák függeszkednek, mozgásba hozható, mozduló súlyok, egy-egy vízszintesen elhelyezett téglatest, a függőleges száron. Mozgásuk, esetleges kimozdulásuk pontos ritmust ad, akár az órainga, - Úristen, már az idő fizikai fogalmánál tartunk, az időnél, aminek szabályos beosztását szemlélteti, a végtelenség egy kicsi részletét mutatja az inga mozgása. - Százan vannak, mozoghatnak százféleképpen, zavar támad, értelmezési nehézség lép fel, hol vagyunk hát, egy óraműben, a világegyetem halmazaiban, vagy a pszichológus díványán, arcunk felett az ingával, amely elaltat, és előhozza emlékeink mélységes mély kútjából a legfájóbbat?

 

Valami ilyesmi történik itt is. Egy emlék emléke, egy fontos, meghatározó emlék, a kedves személy életéért való rítus, szertartás, még a gyermekkor ködéből. A hinta mozgása ráolvasás, varázslás, mágia, úgy is mondhatnánk, ima, könyörgés. 100 hintalendülés fogadalma. „Írd le százszor” - lendülj százszor. A Rózsafüzér-imasor monotóniája, igaz, az csak egyvégtében 50 hintalendülés.

 

Görözdi Lilla régi vágya volt a nagy installáció. Egyébként is tervez, épít installációkat, zárt és szabad terekbe rendez be olyan tárgyegyütteseket, amelyek elvont gondolatokat próbálnak szemléletessé tenni – neki éppen kapóra jött ez az itt rendelkezésre álló hatalmas tér. - Mire használja a művészet eszközeit az, aki nem rajzol, nem fest Madonnákat, nem készít arcképeket, nem ír önéletrajzot? Hiszen ezt várnánk el a művésztől, nem? Vagy tudunk mi is a művésszel együtt lépni (ő elöl, mi a háta mögött botladozva)? Ráhagyva, hogy milyen különös, „művészietlen”, szegényesnek tűnő, vagy eretnek eszközzel mondja el azt, amit szavakkal nem lehet, képben képtelenség? Lengjenek csak a hinták! Mozduljanak, rendben vagy rendetlenül, emlékeztessenek az inga varázsára, az emlék előhívására, erősödjék fel a mozgás, kint és bent, legbelül: engedjük érvényesülni a velünk élő emléket hatványozottan, tízszer tízszer.

 

-

 

Tizszer tíz kép a falakon, számtalan variációja ugyanannak az alapgondolatnak. Itt azonban nem a mennyiségtan, hanem a nyelvészet világába csöppenünk. Nyelvészeti kísérlet, fordítási gyakorlat zajlik ugyanis a falakon. A kiindulópont a Braille-írás, ez a vakok számára kifejlesztett, sajátos, kidomborodó pontok rendszeréből összerakott ábécé. Ennek 6pontos, különbözően kidomborodó mintázatát használja fel Görözdi Rita, de ahelyett, hogy domborművé formálná, szobrászi felületként kezelné, színeket rendel a pontokhoz. A pontok aztán elrugaszkodnak a felülettől, a konkrét nyelvezettől, és megtartva lehatárolt, tökéletes formáikat, játékba kezdenek a felületen.

 

Mi is történik itt? Két nyelv jelenik meg egyszerre, magyarán: a művész fordít. Az üres körökhöz színes karikák tartoznak, a vakok világához a látók világát rendeli, a vakok nyelvét a látók nyelvére fordítja. Itt érdemes megállni egy kicsit és engedni, hogy eszünkbe jusson a szállóige: a művészet feladata az, hogy láthatóvá tegye a láthatatlant. Csakhogy a színek pontnyelve is új! Görözdi Rita nemcsak fordít, hanem egy új ábécét is alkot, a színek ábécéjét, amelyben a mintázat és a színek együtt alkotnak betűket, ezekből születik meg az üzenet, az állítólagos textus, a narratíva. A színek szerepe a művészetben nyilvánvaló. Csakhogy itt egészen egyértelmű, hogy a színek geometriai idomú, bináris elrendezésű kódokká, jelekké váltak. Karikáikat nemcsak nézni, de tapintani is szeretnénk, meggyőződésem, hogy csukott szemmel, vagy vakon érintéssel is érezni lehetne a színek közti különbséget.

 

Mennyire szeretnénk ugye ezt a nyelvet olvasni? Mennyire jó lenne, ha a vak pontok és színes pontok mezőinek magyar (vagy francia, vagy szuahéli) nyelvre fordított változata is létezne! Ez esetben is a művész nyomában járunk botladozva, és egyelőre csak arra van lehetőségünk, hogy csodáljuk ezt a nyelvet, redukált formavilágát, tiszta színeit, játékosságát, és elfogadjuk nyelv-mivoltát. Mi csak reménybeli olvasói vagyunk a nyelvnek, a formák, színek, ritmusok gyönyörű nyelvének, a színek súlyának, értékének, intenzitásának, melegségének vagy hidegségének, az író, Rita azonban gondoskodik számunkra is segédletről, hiszen készül már a könyve, amelyben valóban hangzó, valódi nyelvre fordított változatban is megjelennek majd ezek az üzenetek.

 

Két fiatal művész, két kísérletező alkotó, ketten, akik a művészet új nyelvét keresik - vagy találják fel -, ráadásul összetartoznak, hiszen ikertestvérek. Kiállításuk bevezetés lehet a mennyiségtanba és a nyelvészetbe: egy új, mágikus számtanba, és egy teljesen új nyelvbe, a színek beszédébe. Botladozva, de próbáljuk meg követni őket ebbe az új világba – izgalmas, bátor kalandjukba, amely mindannyiunk számára megújulást fog jelenteni.